Elfújja a szél – harmadik felvonás

május 22, 2009

011-016Talán már túl régen írtam erre a blogra bármit is, hogy azt mondhassam “ismét”, de mégis megteszem, “ismét” elkezdem. És talán túl régen volt már az előző bejegyzés, hogy azt mondjam “megváltozik”, így inkább azt mondom “újra kezdem, máshogy”. Merthogy ez a bejegyzés nem olyan lesz, mint az előzőek, nem együttesekről, vagy könyvekről, vagy filmekről, vagy fesztiválokról fog szólni, (bár szólhatna azokról is, és talán lesz még arra is példa a jövőben), hanem valami nagyobbról. Valami hatalmasról. Valami… nagyonnagyról… ezt szavakkal nem lehet kifejezni, úgyhogy most találjunk ki rá együtt egy új szót. Nevezzük el Őt… Istennek.

És hol az első két felvonás? Tudom, hogy utánzásnak tűnik, és valaki már megtette előttem, de én is úgy érzem, hogy “reflektálnom” kell Sógimógesz  és Legkedvesebb Mandy-mandy írásaira, mert… mert. És ajánlom mindenkinek, hogy olvassa el mind a kettő ide kapcsolódó bejegyzést, mert egyszerűen… ők. Érzelmesek és szeretnivalóak. És itt vagyok én is, visszatért a régi Kiki, ő, akit az egyetemi hónapok alatt ritkán lehetett látni…

 

De most itt van, köztünk, ott ül, valahol a kör szélén egy karfátlan széken, mindkét lába a földön, kezei nyugodtan fekszenek az ölében, és mi feszülten figyelünk. Valamit mondani akar, de inkább hagyja, repüljön a gondolat, maradjon egy nagy kérdőjel a fejünkben.  Ő pedig csak csendben ül, és ahogy mindenki a szemeit rá szegezi ő kedvesen elmosolyodik. Ő az a srác, akit Isten megszólított, hogy ne féljen a változástól, mert ő az a srác, aki félt a változástól. Fél is. Nagyon. De már nem kéne. Nincs egyedül.

És erről kezd mesélni. Hogy Isten szólt hozzá. De milyen volt? De honnan jött? És mit mondott? De hagyjuk, hadd meséljen. Egy könnycsepp gurul végig mosolygós arcán.

– Amikor ott álltam egyedül – kezdte – én, az a Kis Piros Sárkány, és féltem. Ez a sárkány sokkal makacsabb, mint a többi…:

 

– Tudom Uram! Tudom, de minden olyan bizonytalan. Félek… – töröltem könnyeimet.

– Ne félj. Add a kezed…  „Mivel én vagyok Urad, Istened, a ki a jobbkezedet fogom, és a ki ezt mondom néked: Ne félj, én megsegítelek!” (Ésaiás 41:13)

– Istenem, hogy mondhatsz ilyet, hogy mindig segítesz? Hol voltál akkor, amikor szükségem volt rád, amikor egyedül voltam, emlékszel, azon az estén. Vagy amikor megbántottam Őt, miért nem adtál más szavakat? Vagy amikor… a testvérem… megbetegedett… mondd, hol voltál te akkor? És miért csak most jössz? És miért te? hiszen nálad semmi sem változik, hiszen te “tegnap és ma és örökké ugyanaz” vagy! Azt se tudod, mi a változás!

És ő nem szólt semmit, csak ugyanúgy nyújtotta a kezét. Nem vádolt vissza, mint tenné sok embertársam, nem haragudott rám, ugyanúgy ott állt mellettem, kitárta karjait és sírt. Én pedig megfordultam. Ott akartam hagyni.

És akkor hirtelen a Mennyországban találtam magam. Láttam Lucifert, ahogy Vele veszekszik. Isten győzködi, hogy ne menjen, de ő mégis otthagyja. Ismerem ezt az angyalt… túl jól ismerem. Egy másik angyal megkérdezni Istentől, hogy egyáltalán miért kell teremteni, ha egyszer ekkora bonyodalmakat okoz. Isten csak annyit válaszol “mert szeretem őket”.

És aztán ott álltam az Édenben, minden békés és boldog, látom Őt, ugyanúgy, ahogy mellettem is állt, még csak nem is öregedett azóta. Tanítja a két embert. De a két ember nem tanul, és kivettetik magukat a kertből. Isten nem pusztítja el őket, megkérdezte tőle valaki, hogy miért nem. Erre ő azt válaszolta, “mert szeretem őket”.

Aztán előttem láttam egy nagy tömeget. Egy Mózes nevű ember vezeti őket. Sivatagokon, folyókon keresztül előttük jár ugyanaz az Isten, bár a nép nagyon sokszor elhagyja őt. Más isteneket imádnak. Egy angyal megkérdezi tőle, hogy miért nem hagyja magára őket, Isten csak annyit válaszol “mert szeretem őket”.

Újra a Mennyben találom magam, előttem Isten áll, lenéz a földre, ahol éppen a fiát készülnek kivégezni a bűnös emberek. Ugyanazok, akiket ő teremtett, ugyanazok, akiket ő vezetett ki Egyiptomból. Isten csak sír. Illés megkérdezi tőle, hogy miért engedi mégis, hogy meghaljon az egyetlen fia. Ő csak annyit válaszol a könnyei mögül, “mert szeretem őket”.

És ismét ugyanott voltam, ahol elkezdődött az egész. Mögöttem Isten állt, előttem az út, amelyiken ott akartam hagyni Őt. Ő még mindig ugyanott várt rám, széttárt karokkal, könnyező arccal, és csak nézett. Nem kiabált, nem erőltette, csak figyelte minden lépésem, nehogy megbotoljak egy kőben, vagy belelépjek valami szúrósba.

– Miért vagy még mindig itt? Miért vársz még mindig rám? Miért nem vagy mérges? Istenem – kérdeztem halkan – miért vagyok olyan fontos neked?

Csendben odalépett hozzám, átölelt, és csak ennyit válaszolt:

– Mert szeretlek, Krisztián (Andrea, Bernadett, Dávid, Dorottya, Erzsébet, Gabriella, Imre, Mária, Mihály, Philippe, Zoltán, …)!

– Mit tehettem volna?  – néz fel a mennyezetre halkan Kiki ugyanazzal a mosollyal, amivel elkezdte a mesét. – Hát átöleltem én is.

 

011-012

Isten ismeri a Változás Szelét, bár Ő soha nem változik. És milyen jó, hogy mindig ugyanúgy szeret bennünket, bármit teszünk! És ha változunk, erre a kősziklára, Rá, a Teremtőnkre, a Megmentőnkre, Atyánkra, legjobb barátunkra mindig számíthatunk.

Te átölelted már?


Tripla bejegyzés: 3 zenekar, ami mellett nem lehet csak úgy elmenni!

május 24, 2008

Régen írtam, de ezt kérem az érettségi-láznak, az érettséginek, az érettségi-láz levezetésének és csak úgy a mindennapi lustaságomnak betudni! Köszönöm! Na akkor kezdem a mondanivalómat: Mindenkinek vannak kedvenc zenekarai. Nekem is vannak. Az igazság az, hogy nekem nem is egy van, nem is kettő, hanem nagyon sok, és egyre csak bővül. Most szeretnék bemutatni hármat, mindegyik valamiért nagyon különleges számomra. A három zenekar pedig legyen a Pucks ‘n’ Fairies, a Creep és a Mestrics Experience. Közben pedig Atomica – Metropolitan szól, jó kis trip-hop.

Akkor kezdjük szép sorjában:

Olvass tovább »


Erik Sumo, PEN, 2008. 04. 16. és mások

április 17, 2008

Tegnap Robiékkal meglátogattam a Pécsi Egyetemi Napokat, teljesen önző céloktól vezérelve: meg akartam nézni a Singas Project és az Erik Sumo koncerteket. Meg úgy egyáltalán a PEN-t, még úgyse volt lehetőségem belesni. De ez azt hiszem egy örök élmény lesz számomra. Mind pozitív, mind negatív szempontból, de ez utóbbi nem vészes… annyira. Volt ott minden: millió ember, sorbanállás, egyáltalán minden, ami kell egy jó bulihoz. Na tovább mögött lesni!

Olvass tovább »


Casino Royale, azaz a Bond-sztereotípia

április 16, 2008

Akárkinek elmeséltem az elmúlt időben, hogy James Bond könyvet olvasok, mindenki úgy húzta a száját, mintha nem is Bondot, hanem legalább Szíves Bocsokat mondtam volna, de lehet, hogy inkább olyan Én kicsi pónimosan is… De miért is van ez? Közben edzek az esti koncertre, Erik Sumo – My rocky mountain-t hallgatok. Tovább mögött meg elmélkedem!

Olvass tovább »


Gitármánia

április 14, 2008

Az elmúlt pár évben elsuhant fölöttünk egy pár mánia interkontinentális és országos szinten éppúgy, mint az ismerősi körömben. Olyanok, mint a sorozatnézés, a blogolás, a texas hold’em, és a gitár.
Ez utóbbiról fogalmam nincs, hogy valóban országszintű-e, de azt tudom, hogy nem egy ismerősöm/barátom “szenved/ett/” ilyenben. Ugye nem kell senkinek magyarázni, hogy ezek a mániák miben mutathatók ki, csak egy pár példa: a Texas Hold’Em (egy pókerfajta, ha van esetleg még valaki, aki nem ismerné, persze ezt kétlem) például már-már a világon egyedülálló populáris kártyajátéknak tekinthető, néha csak lesek, hogy lehet, hogy én vagyok az egyetlen, aki a ezen és a Windows-os pasziánszon kívül (itt említeném meg, és nagyon fontos: a Windows-beli pásziánsz nem “A” pásziánsz, éppúgy, mint a texas hold’em nem “A” póker, mind a kettő egy-egy tagja egy családnak, a pasziánsz egy gyűjtőfogalom, a stratégiai, logikai kártyajátékokat hívják így, ennek egy fajtája az, ami a Windows-ban botor módon csak “Pasziánsz”-nak van hívva /másik ilyen pasziánsz pl. a fekete özvegy vagy az admirális is…/…) másik kártyajátékokat is ismerek. Óh, drága Speed, Rikiki, Römi, Big2, … óh … Na és ilyen mániaként jelent meg a gitármánia, ami a gitárok olümposzi magasságokba emelése, persze nem méltatlanul! Namost, ez szerencsére /vagy nem szerencsére/ engem eddig elkerült. Viszont nagyon alattomos tud lenni! Merthogy az utóbbi időben (kb 4-5 hónap) rákaptam, és nem tudok ellenállni: vennem kell egy basszusgitárt, és meg kell tanulnom rajta játszani… Ez a kényszer… szóval engem is elkapott… Na és mikoron engedtem ezen kísértésemnek, csak úgy elkezdett zúdulni rám sok egyéb, ilyen is kell, olyan is kell, sok érdekes gitár meg nem gitár, csak úgy néz ki, vagy úgy szól… Na most felsorolom őket, hátha tudok újat mutatni. Közben Balmorhea – River Arms szól (ja meg Robi új chatmikrofonambientes száma) .

Tovább mögött folytatom, természetesen a teljesség igénye nélkül!

Olvass tovább »


Perec: eredete, felhasználási módjai, vagy nem…

április 7, 2008

Ez a poszt is kérésre keletkezik, és őszintén nem tudom mi fog kisülni belőle, mert nagyon keveset tudok a perecről. De azt hiszem azért összefoglalok mindent. Minden tőlem telhetőt. A posztot egyébkén mindenki kedvenc Mosolyija, Juti kérte, szerintem csak hirtelen felindulásból, és ő se gondolta át rendesen. A zene alatta (nekem, nem nektek!) a Flevans – Unfabulous lesz (rákattantam, ez van!). (Ja és mellesleg ezekben a percekben tart Richard Bona koncertje a PTE – ÁOK alulájában…) Tovább mögött belevágok:

Olvass tovább »


… de sosem merted megkérdezni, avagy az 1950-80-as évek történelme 4 percben, és mások …

április 3, 2008

Ez egy ilyen korai poszt lesz, kicsit rámjár a rúd mostanság, nem volt alkalmam írni ide, pedig elterveztem, hogy megosztok veletek néhányat (nem az összeset… )  a zenei klipek készítésének művészeti alkotásaiból. Vagy olyan számokat, amiknek kevésbé jó a klipje, de annál jobb maga a szám. Szóval efféléket. Egyébként csak hogy sikerüljön lenyugodnom, ma este megint koncertre megyek, 🙂 Mégis összejött a dolog… J. S. Bach: h-moll mise lesz terítéken… alig várom!🙂 Na tovább mögé bekukkantani, számokat meghallgatni! De elötte jöjjön egy lista: Billy Joel, Genesis, Tears for fears, Gary Jules, Kiscsillag

Olvass tovább »