Régen írtam, de ezt kérem az érettségi-láznak, az érettséginek, az érettségi-láz levezetésének és csak úgy a mindennapi lustaságomnak betudni! Köszönöm! Na akkor kezdem a mondanivalómat: Mindenkinek vannak kedvenc zenekarai. Nekem is vannak. Az igazság az, hogy nekem nem is egy van, nem is kettő, hanem nagyon sok, és egyre csak bővül. Most szeretnék bemutatni hármat, mindegyik valamiért nagyon különleges számomra. A három zenekar pedig legyen a Pucks ‘n’ Fairies, a Creep és a Mestrics Experience. Közben pedig Atomica – Metropolitan szól, jó kis trip-hop.
Tegnap Robiékkal meglátogattam a Pécsi Egyetemi Napokat, teljesen önző céloktól vezérelve: meg akartam nézni a Singas Project és az Erik Sumo koncerteket. Meg úgy egyáltalán a PEN-t, még úgyse volt lehetőségem belesni. De ez azt hiszem egy örök élmény lesz számomra. Mind pozitív, mind negatív szempontból, de ez utóbbi nem vészes… annyira. Volt ott minden: millió ember, sorbanállás, egyáltalán minden, ami kell egy jó bulihoz. Na tovább mögött lesni!
És bárcsak így folytatódna a tendencia, mind a meglátogatott koncertek számában, mind a minőségben, már nem mintha lettem volna kifejezetten rossz koncerten az elmúlt időben. És bizony folytatódott volna a tendencia… kb ennyin múlott… és most mutattam is, csak senki nem látta, de kb 5 pixeles volt. Merthogy akartunk ám menni mégegy koncertre, mivel két hét múlva hétfőn a PTE – ÁOK aulában fellép Richard Bona és bandája. A zenészről csak annyit kell tudni, hogy a világ egyik legjobb basszusgitárosa. És itt lesz Pécsett, és kb egy napon múlott, hogy tegnap már nem kaptunk jegyet: az egész aulában maradt egyetlen középkategóriás áru jegy, ami lefoglalatlan. (Nem egyetlen középkategóriás, hanem egyetlen hely, ami éppenséggel középkategóriás.) Szóval akkor most, mivel arról nem fogok tudni írni, ezért írok az előző kettőről. Rőtama és egy Schubert. És nem akarok senkit lehurrogni, mindez csak az én véleményem, és a teljesítményről megpróbálok objektív maradni. A posthoz használt elmefrissítő: Cassettes won’t listen – Small-Time machine .
… én tényleg azt hittem először, hogy a The Lovekevins-ről (The LK) fogok írni, mert végre-valahára sikerült beszereznem az albumukat. Tényleg… Aztán azt, hogy egyik nagy kedvencemről, a Flookról, de mivel Adrinak se volt jobb ötlete, ezért kénytelen leszek mindkettőről írni. Mondjuk egy kritikát. Vagy ajánlót. Vagy nem is tudom mit, mert ilyet még nem csináltam. Szóval akkor szép sorjában, ABC-sorrendnek háttal:
Mi a közös Mr. Deckardban, a tésztában, a tökéletes emberekben és a filmzenében? Így együtt tényleg egyáltalán semmi. Viszont külön-külön… esetleg! Íme két újabb dal, amiket nem olyan rég szereztem, az első a Szárnyas Fejvadász-ról, a Blade Runnerről, és a halandzsázó magyar mexikóiról, a második pedig csak úgy. Remélem tetszik.
Mr. Deckard+ Noodles = Blade Runner
So much perfect people (non-existent movie soundtrack)
Mire is jó a blogom (igen, ez amúgy egy kérdés is!), ha nem arra, hogy itt publikáljam a zeneszámaimat, amiket unalmas óráimban fabrikálok? Hát pont arra! Szóval fel is raktam az elsőt, ami a “Driving at night” címre hallgat. Nem kell sokat magyarázni, nekem a hosszú éjszakai kocsikázások jutnak eszembe Bajáról hazafelé… meg sok máshonnan is… Remélem tetszik!
Írta: ombolikiki 
Írta: ombolikiki 
Írta: ombolikiki 
