Pedig én tényleg azt hittem…

… én tényleg azt hittem először, hogy a The Lovekevins-ről (The LK) fogok írni, mert végre-valahára sikerült beszereznem az albumukat. Tényleg… Aztán azt, hogy egyik nagy kedvencemről, a Flookról, de mivel Adrinak se volt jobb ötlete, ezért kénytelen leszek mindkettőről írni. Mondjuk egy kritikát. Vagy ajánlót. Vagy nem is tudom mit, mert ilyet még nem csináltam. Szóval akkor szép sorjában, ABC-sorrendnek háttal:

Újranéztük: Fight Club; Donnie Darko

Mi a nagy pozitívuma annak, ha az ember beleesik egy olyan vírusba, amitől naphosszat köhög, és néhol hőemelkedéssel, néhol a nélkül émelyeg egyik ágyból a másikba? Az, hogy amíg itthon van, nem kell szinte semmit csináljon. Persze tanul egy kicsit, meg olvas, de azért ott a passzív kikapcsolódás is, számítógép, Rainbow Six: Vegas és a TV, pontosabban a DVD, hogy a trágyába véletlen se fussunk bele (ma pl. adták a Truman show-t, ami ennek egy tökéletes ellenpéldája, mert marha jó Jim Carrey-s dráma – véletlen sem vígjáték, kérem! -, de ezt meg elfelejtették reklámozni… :\ ). Így esett (mivel tesóm is ebben a cipőben evez), beraktuk régi nagy kedvenceinket (igazából kedvenceimet, őt nem hagytam választani), elkezdtük folytatni a Lost-ot, és újra megnéztünk a Harcosok Klubját, ma pedig a Donnie Darko volt a terítéken. Ami őt kifejezetten idegesíti szerintem. Na most leírom, hogy miért jó a két film.