Mr. Deckard és a Perfect pípölz

Mi a közös Mr. Deckardban, a tésztában, a tökéletes emberekben és a filmzenében? Így együtt tényleg egyáltalán semmi. Viszont külön-külön… esetleg! Íme két újabb dal, amiket nem olyan rég szereztem, az első a Szárnyas Fejvadász-ról, a Blade Runnerről, és a halandzsázó magyar mexikóiról, a második pedig csak úgy. Remélem tetszik.

Mr. Deckard+ Noodles = Blade Runner

 

So much perfect people (non-existent movie soundtrack)

 

Stay Tuned!

Egy-két kép, amiket még régebb kaptam le…

…lehetne akár ez is a post címe, de nem lesz. Inkább csak fogom magam, és bedobom ide két (szerintem) nagyon jól sikerült képemet. Nem vagyok profi fotós, nem is az a cél, hogy itt a tudományomat fitogtassam, inkább csak meg szeretném osztani Veletek, mert szerintem szépek! A megvalósítás elfogadható, viszont nekem a témák tetszettek a legjobban. Én abban jobb vagyok, mint a technikai részében (még). Hát íme: /klikkre nőnek!/

A második ismerős lehet…

In Pencil, please!

Mint sokan tudjátok, – aki meg nem tudta volna, annak most mondom! – nemrég nyelvvizsgáztam angolból, pontosabban szombaton, és csak elkezdtem. A szóbeli még visszavan. De nem ez a lényeg! Ami viszont lényeg, hogy most leírom, hogy mi történt ott… merthogy a vizsga második felében már azon nevettem, hogy könnyebben írnék egy novellát a történtekből, mintsem végighallgassam, hogy azt a bizonyos Új-Zélandi férfit, akinek még a nevét se tudom, mi motiválta, hogy gitárleckéket vegyen. Ami persze nem utolsó dolog, de engem hidegen hagy… Nem kívánok senkit megbántani, nem azért írom (nem mintha az invidzsilétörök bármelyike olvas(hat)ná a blogomat), csak úgy beugrott, hogy jó sztori.

Csak körülnézek!

Biztosan sokan vagyunk úgy vele, hogy ha bemegyünk egy boltba, és nincs konkrét célunk, csak meg akarjuk nézni, hogy mi újat találunk a polcokon, vagy hogy mi-mennyi, akkor kellemetlenül esik, ha valaki odajön hozzánk, és nekünk szegezi a kérdést: “Segíthetek?”. Bár a logikus válasz az lenne, hogy “Nem!”, mi megpróbáljuk szegény pára lelkét könnyíteni, és nem akarjuk, hogy bunkónak tűnjünk, annyit válaszolunk “Csak körülnézek!”. Első alkalommal még elnézzük, mert ez a munkája, ezért fizetik, ha másodszor odajön valaki, (valószínűleg nem ugyanaz az illető) akkor már kicsit furcsán nézünk, és vagy mogorván odavágjuk, hogy “Csak körülnézek!” mintegy dejavu-t érezve, vagy monoton konszumerista hanglejtéssel, és meglehetősen bosszúsan ráripakodunk a szerencsétlen eladni vágyó fiatalra, hogy “A munkatársa már kérdezte!” és elmélázunk magunkban, hogy vajon nincs-e valamilyen megoldás ezen kellemetlen esetek kikerülésére. Kedves olvasóim, ezennel egy új korszak kezdődik, ahol mindenki nyugodtan nézelődhet a boltban, anélkül, hogy az eladók fontoskodásának ki kéne tegyék amúgy is keszekusza idegrendszerüket. Mindez emez új találmányomnak, felfedezésemnek, ésatöbbinek köszönhető, melyet a TOVÁBB mögött (Read the rest of this entry ») Ti is megtekinthettek:

Driving at night

Mire is jó a blogom (igen, ez amúgy egy kérdés is!), ha nem arra, hogy itt publikáljam a zeneszámaimat, amiket unalmas óráimban fabrikálok? Hát pont arra! Szóval fel is raktam az elsőt, ami a “Driving at night” címre hallgat. Nem kell sokat magyarázni, nekem a hosszú éjszakai kocsikázások jutnak eszembe Bajáról hazafelé… meg sok máshonnan is… Remélem tetszik!