Casino Royale, azaz a Bond-sztereotípia

Akárkinek elmeséltem az elmúlt időben, hogy James Bond könyvet olvasok, mindenki úgy húzta a száját, mintha nem is Bondot, hanem legalább Szíves Bocsokat mondtam volna, de lehet, hogy inkább olyan Én kicsi pónimosan is… De miért is van ez? Közben edzek az esti koncertre, Erik Sumo – My rocky mountain-t hallgatok. Tovább mögött meg elmélkedem!

Újranéztük: Fight Club; Donnie Darko

Mi a nagy pozitívuma annak, ha az ember beleesik egy olyan vírusba, amitől naphosszat köhög, és néhol hőemelkedéssel, néhol a nélkül émelyeg egyik ágyból a másikba? Az, hogy amíg itthon van, nem kell szinte semmit csináljon. Persze tanul egy kicsit, meg olvas, de azért ott a passzív kikapcsolódás is, számítógép, Rainbow Six: Vegas és a TV, pontosabban a DVD, hogy a trágyába véletlen se fussunk bele (ma pl. adták a Truman show-t, ami ennek egy tökéletes ellenpéldája, mert marha jó Jim Carrey-s dráma – véletlen sem vígjáték, kérem! -, de ezt meg elfelejtették reklámozni… :\ ). Így esett (mivel tesóm is ebben a cipőben evez), beraktuk régi nagy kedvenceinket (igazából kedvenceimet, őt nem hagytam választani), elkezdtük folytatni a Lost-ot, és újra megnéztünk a Harcosok Klubját, ma pedig a Donnie Darko volt a terítéken. Ami őt kifejezetten idegesíti szerintem. Na most leírom, hogy miért jó a két film.