Casino Royale, azaz a Bond-sztereotípia

Akárkinek elmeséltem az elmúlt időben, hogy James Bond könyvet olvasok, mindenki úgy húzta a száját, mintha nem is Bondot, hanem legalább Szíves Bocsokat mondtam volna, de lehet, hogy inkább olyan Én kicsi pónimosan is… De miért is van ez? Közben edzek az esti koncertre, Erik Sumo – My rocky mountain-t hallgatok. Tovább mögött meg elmélkedem!

Perec: eredete, felhasználási módjai, vagy nem…

Ez a poszt is kérésre keletkezik, és őszintén nem tudom mi fog kisülni belőle, mert nagyon keveset tudok a perecről. De azt hiszem azért összefoglalok mindent. Minden tőlem telhetőt. A posztot egyébkén mindenki kedvenc Mosolyija, Juti kérte, szerintem csak hirtelen felindulásból, és ő se gondolta át rendesen. A zene alatta (nekem, nem nektek!) a Flevans – Unfabulous lesz (rákattantam, ez van!). (Ja és mellesleg ezekben a percekben tart Richard Bona koncertje a PTE – ÁOK alulájában…) Tovább mögött belevágok:

Winds of change

Ki ne ismerné a Scorpions-nótát? Rám is valami ilyesmi jöhetett az utóbbi időben, mert hirtelen teljesen másmilyen zene kezdett érdekelni, más programok foglalkoztatnak… Ez van, itt a tavasz, vagy mi, Húsvét, effélék. Ennek a hatásnak engedve kicsit megváltoztattam a designt, ami nem szebb, de nekem tetszik, hogy oldalt van a menüsor és nem lent. Másban nem nagy különbség van. Ja, és a minap elértük a 400. látogatót! 500-nál ünneplünk, 1000-nél elköltözöm erről az oldalról, és nyitok egy teljesen sajátot. Bár az még messze lesz!

Csak hogy bebizonyítsam a változást, le akartam írni, hogy milyen zenét hallgatok, de aztán rájöttem, hogy ez az a zene, amit azelött hallgattam. Foo Fighters – Echo, silence, patience and grace. De ez is jó. Egyébként ezt minden évben észreveszem magamon, hogy télen kicsit keményebb dolgokhoz nyúlok, nyáron pedig előveszem Bob Marley-t és társait. Mondjuk ez az előzőeknél kicsit durvább váltás lett, White Stripes után Pepe Deluxe nem mindennapos. Már aki ismeri őket…

Lassan itt a nyár…!(?)

A piros haj előnyei

Bár erről én nem sokat tudok nyilatkozni, mert mindig is csak a gyári barna színű hajammal mentem el itthonról, de mégis milyen előnye származhat az embernek a piros hajból? Na erre próbálok egy kicsit rávilágítani:

Mr. Deckard és a Perfect pípölz

Mi a közös Mr. Deckardban, a tésztában, a tökéletes emberekben és a filmzenében? Így együtt tényleg egyáltalán semmi. Viszont külön-külön… esetleg! Íme két újabb dal, amiket nem olyan rég szereztem, az első a Szárnyas Fejvadász-ról, a Blade Runnerről, és a halandzsázó magyar mexikóiról, a második pedig csak úgy. Remélem tetszik.

Mr. Deckard+ Noodles = Blade Runner

 

So much perfect people (non-existent movie soundtrack)

 

Stay Tuned!

Egy-két kép, amiket még régebb kaptam le…

…lehetne akár ez is a post címe, de nem lesz. Inkább csak fogom magam, és bedobom ide két (szerintem) nagyon jól sikerült képemet. Nem vagyok profi fotós, nem is az a cél, hogy itt a tudományomat fitogtassam, inkább csak meg szeretném osztani Veletek, mert szerintem szépek! A megvalósítás elfogadható, viszont nekem a témák tetszettek a legjobban. Én abban jobb vagyok, mint a technikai részében (még). Hát íme: /klikkre nőnek!/

A második ismerős lehet…

In Pencil, please!

Mint sokan tudjátok, – aki meg nem tudta volna, annak most mondom! – nemrég nyelvvizsgáztam angolból, pontosabban szombaton, és csak elkezdtem. A szóbeli még visszavan. De nem ez a lényeg! Ami viszont lényeg, hogy most leírom, hogy mi történt ott… merthogy a vizsga második felében már azon nevettem, hogy könnyebben írnék egy novellát a történtekből, mintsem végighallgassam, hogy azt a bizonyos Új-Zélandi férfit, akinek még a nevét se tudom, mi motiválta, hogy gitárleckéket vegyen. Ami persze nem utolsó dolog, de engem hidegen hagy… Nem kívánok senkit megbántani, nem azért írom (nem mintha az invidzsilétörök bármelyike olvas(hat)ná a blogomat), csak úgy beugrott, hogy jó sztori.

Maggie In The Woods

Álljon itt ez a post a híres-neves pécsi “alternatív” ír népzenei együttes, a Maggie In The Woods, vagyis “A” Maggie tiszteletére, mert szerintem megérdemli! Csak a nosztalgiázás miatt is, még a fénykorból… Nem, nem múlt idő, senki ne értse félre, csak pihenünk! Tovább mögött képek, zene, ilyesmik!

C-MON & KYPSKI – Shitty Bum

Oké, most nincs erőm új postot kitalálni, pedig gondoltam egy-két dologra, nem baj, majd legközelebb, addig is küldöm ezt a számot mindenkinek, aki olvassa a blogot, keep on mindenki, keep on, és a Shitty Bum legyen veletek!

“Shitty Bum: The first gum that tastes like shit!”

Stay tuned!

Újranéztük: Fight Club; Donnie Darko

Mi a nagy pozitívuma annak, ha az ember beleesik egy olyan vírusba, amitől naphosszat köhög, és néhol hőemelkedéssel, néhol a nélkül émelyeg egyik ágyból a másikba? Az, hogy amíg itthon van, nem kell szinte semmit csináljon. Persze tanul egy kicsit, meg olvas, de azért ott a passzív kikapcsolódás is, számítógép, Rainbow Six: Vegas és a TV, pontosabban a DVD, hogy a trágyába véletlen se fussunk bele (ma pl. adták a Truman show-t, ami ennek egy tökéletes ellenpéldája, mert marha jó Jim Carrey-s dráma – véletlen sem vígjáték, kérem! -, de ezt meg elfelejtették reklámozni… :\ ). Így esett (mivel tesóm is ebben a cipőben evez), beraktuk régi nagy kedvenceinket (igazából kedvenceimet, őt nem hagytam választani), elkezdtük folytatni a Lost-ot, és újra megnéztünk a Harcosok Klubját, ma pedig a Donnie Darko volt a terítéken. Ami őt kifejezetten idegesíti szerintem. Na most leírom, hogy miért jó a két film.