Régen írtam, de ezt kérem az érettségi-láznak, az érettséginek, az érettségi-láz levezetésének és csak úgy a mindennapi lustaságomnak betudni! Köszönöm! Na akkor kezdem a mondanivalómat: Mindenkinek vannak kedvenc zenekarai. Nekem is vannak. Az igazság az, hogy nekem nem is egy van, nem is kettő, hanem nagyon sok, és egyre csak bővül. Most szeretnék bemutatni hármat, mindegyik valamiért nagyon különleges számomra. A három zenekar pedig legyen a Pucks ‘n’ Fairies, a Creep és a Mestrics Experience. Közben pedig Atomica – Metropolitan szól, jó kis trip-hop.
Akkor kezdjük szép sorjában:
Pucks ‘n’ Fairies
Kicsit több, mint egy hónapja vette fel velem a kapcsolatot Kovács Tamás, a Pucks ‘n’ Fairies zenekar bodhranosa, azzal a kérdéssel, hogy játszanánk-e együtt, egy Pucks ‘n’ Maggies formáció keretein belül (persze a nevet én találtam ki, azért még vicces!). Azt hiszem a kezdeményezésből kideríthető, hogy ők is ír zenét játszanakés nagyon nem rosszak! A szegedi zenekar teljes erőbedobással próbálja megszerettetni magát és a kelta kultúrát kis országunk (tőlem) keletebbi részén is. És nagyon jó munkát végeznek: Tamás elmondása szerint csináltak már ír esteket, ilyenolyan koncerteket, és a minap kaptam tőle egy linket, ahol az Európa Napon készült képeiket nézhettem meg. Láthatjuk őket majd a SZIN-en, és ha sikerül összehozni a fúziós koncerteket, akkor Pécsett is. És reméljük, ha nem sikerül, akkor is eljönnek, és megmutatják milyen a jó zene!
A zenekar tagjai Végh Panka (fuvola, furulya, ének), Nagy Lilla (hegedű, pontpontpont), Leporisz Vikke (gitár), Kovács ‘Bodhran Tom’ Tamás (nemtom… bodhran?). (legalább is ezt írják a hivatalos weboldalukon, másra pedig eddig nem nagyon tudok támaszkodni)
Sajnos nem sok anyag van tőlük a neten, (éppen ezért érdemes, sőt, kötelező őket meghallgatni élőben) de pl. YouTube barátunkon van egy pár videó, ahol próbálnak. És ha a próba a rossz minőség ellenére is ilyen élvezhető, akkor milyen lehet egy koncert?
Szóval ők lennének a Pucks! Remélem ezzel a kis leírással sikerült sok szegedi figyelmét felhívnom erre a fantasztikus bandára!
Na és a ide az első harmad zárásának végére kerüljön egy képalbum, egy hivatalos weboldal, és egy nagy mosolygós fej!
A második zenekar koncertjén múlt pár hete voltam barátaimmal, a történelem érettségi levezetéseképpen és azt hiszem nem bántam meg. Vagy… ? Nem. Nem bántam meg!
Creep
Ha valaki Radiohead-fan, akkor onnan, ha valaki angol-mániás, mint én, akkor csak úgy is ismerős lehet a szó. De hogy hol bújtak eddig? Sehol. “Ez Pécs, semmit nem hirdetnek.”. És van benne valami. Tehát a Creep három tetterős fiatal, egy dobszerkó, egy szóló- és egy basszusgitár, egy csomó erősítő és kreativitás eredményeként született meg 2006-ban, Pécsett. Bevallásuk szerint indie-grunge zenét játszanak, én éreztem benne egy kis funkrockot is, van reggae számuk is, tehát univerzálisak.
A zenekar tagjai Mester “MAZ” Attila Zoltán (szólógitár, ének), Kukorelly “Sefi” László (basszusgitár) és Mester “Bálint” Bálint (dob), és ennyi elég is. Többnyire saját számokat játszanak, és nagyon jól, tényleg. Egy jó példa, hogy hajrázás nélkül is lehet normális zenét csinálni!
Nekik is van hivatalos weboldaluk, valamint található a Jútyúbon egy kétrészes interjú a zenekarral, amit rögvest be is linkelek ide!
P1:
P2:
Na ez az okos zúzás. Na meg a következő! És ez az igazán nem mindennapi zenekar. És azért az, mert én is tagja vagyok…
Na jó, nem, hanem azért, mert a tagok ezelött soha nem játszottak együtt, és ennek a zenekarnak az élete mégis úgy kezdődött, hogy leültek hárman egy kis közönség elé, és elkezdtek jammelni. Elkezdtünk, bocsánat!
Mestrics Experience
A zenekar 2008. 04. 29.-én, 9:00-kor alakult, majd 12:30-kor feloszlott. De rájöttünk, hogy ez annyira nagyon jó volt, hogy nem szabad abbahagynunk, úgyhogy kb. öt perc után újraalakultunk, és eldöntöttük, hogy amint vége az érettségik írásbeli szakaszának, kiülünk a Király utcába, és folytatjuk. Megtörtént, és nagyon nagyot arattunk! A következő koncert valószínűleg (hosszas és bonyodalmas egyeztetések után) még a héten megesik, újabb megakoncert, sztárvendég a pécsi kéregetők tánckara és a fagyihoz sorban állók performance-előadása is látható lesz. Zenei stílus nincs, mindent akkor és ott helyben találunk ki, így nem tudunk számcímeket adni. Viszont a múltkori koncert címe “Hot smog and sunshine jam” volt, amit elötte adtunk neki, és ehhez tartottuk magunkat, pontosabban tartotta magát az időjárás.
A zenekar tagjai Mátyási Róbert (szólógitár, doromb), Mester Bálint (bongó) és jómagam (basszusgitár, fuvola). Minden tag több zenekarban játszott/játszik jelenleg is, Robi a ex-Phaser és a Larson and the Svédsz teljes jogú tagja, valamint nemrég adta ki treesbleedingsunshine chatmikrofon-ambient szólólemezét, melybe bele lehet hallgatni a MySpace oldalán, a http://uk.myspace.com/treesbleedingsunshine-on. Bálint a már megismert Creep és a Tuar ír népzenei együttes dobosa. Jómagam meg játszom, amiben játszom (Maggie, Deus Ex Machina Project, …
).
Sajnos a zenekarról eddig semmiféle információ nem került internetre ezen kívül, de igazából még sehova máshova sem, úgyhogy ha valamit meg akartok tudni rólunk, akkor vegyétek fel a kapcsolatot velünk, és látogassátok meg egyik megakoncertünket!

június 5, 2008 at 12:43 am |
Köszönjük a fényezést! Igazából meg sem érdemeltük
! Remélem azért majd tényleg zenélhetünk egyszer 1ütt, ha nem is a Maggie in the Woods keretein belül!
! http://pucksnfairies.extra.hu
Nézzétek a honlapot fejleményekért…sokat
Hallgattam Creep-et. Nagyon tetszik! Amúgy szeretem azt a Radiohead számot… de azért ez nem Radiohead. Inkább kicsit Seattle-ven érzem magam 1990-ben. Sok jót mindenkinek!
Bodhran Tom