Erik Sumo, PEN, 2008. 04. 16. és mások

Tegnap Robiékkal meglátogattam a Pécsi Egyetemi Napokat, teljesen önző céloktól vezérelve: meg akartam nézni a Singas Project és az Erik Sumo koncerteket. Meg úgy egyáltalán a PEN-t, még úgyse volt lehetőségem belesni. De ez azt hiszem egy örök élmény lesz számomra. Mind pozitív, mind negatív szempontból, de ez utóbbi nem vészes… annyira. Volt ott minden: millió ember, sorbanállás, egyáltalán minden, ami kell egy jó bulihoz. Na tovább mögött lesni!

Az alapszituáció:

Aki nem tudná, tegnap kezdődött a harmadik Pécsi Egyetemi Napok, a névvel ellentétben itt, Pécsett, ami nem kis esemény a pécsi egyetemisták számára. Egyébként ez annyit jelent, hogy csütörtöktől (ha jól tudom vasárnapig) minden este hattól hajnali 5 óráig vagy tovább koncertek vannak a Zsolnay gyárban. Két sátor, pálinkázó, nagy tömeg.
Tehát ebből az alapállapotból döntöttem én is úgy tegnap reggel, hogy hát, üsse kő, én is meglátogatom ezen fergeteges fesztivált, Robival és Péterrel, ha már egyszer ők is mennek. A belépő 1000 Ft, ami akárhogy is nézzük egy estéért, tehát kb 4-5 koncertért, a jó társaságért és egyébként amúgy is, a jelenlétért egyáltalán nem sok. Egy napra ennyi, de hát összesen négy nap, szóval nem megeröltető úgy sem. Na meg ugye friss nagy kedvenc, az Erik Sumo Band is játszik, azt meg muszáj megnézni, nameg le kell csekkolni a filozófia kistanár zenekarát is, a Singas Projectet, mert ők is nagyon jók. Tehát ennyit az alapszituációról.

A felkészülés:

Igazából magára a koncertre nem készültem fel nagyon, spontán jött az ötlet is, leginkább a hajam eligazításával foglalkoztam, ami a múlt heti megnyirbálás után úgy áll, mintha direkt nem állna sehogy. De hát nem is azért lett levágatva, hogy jól nézzen ki, vagy mégis? De belőttem, és jól állt. Szerintem. Bár én nem sokszor láttam. Aztán városban találkozás a haverokkal és irány a porcelánmanufaktúra. Gyalog simán odaértünk 20:00 körül, tudván, hogy ekkor kezdődik a Singas, és úgyis gyorsan bejutunk. Persze, így volt… khmm… hát jah.
Voltak szemfülesek, voltak protekciósok és pofátlanok, és persze voltak a gimnazisták/jócsávók, akik úgy érezték, “ugyan, úgyis lesz még jegy! Meg Singas is lesz még Pécsett”. Amikor odaértünk a helyszínre, a főbejárat és az első kisutca között félúton tudtunk megállni, mert addig állt a sor. És sajnos szerencsésnek mondhattuk magunkat, mert kb. tíz perc múlva hátranézve egészen a Balokányig sorakoztak egyetemisták és nem egyetemisták egymás hegyén-hátán, mind-mind PENre éhesen. Mögöttünk már az okosabbak kitalálták “Pénteken már kapunyitáskor itt leszünk!” Na ja. Fishbone-ra korán!
Aztán végre, úgy kb fél óra múlva eleredt az eső. Ezt már nagyon vártuk, és már nagyon olyan érzésem volt, hogy amilyen rosszul áll a szénám (és itt a hajamra gondolok), valószínűleg elöttem fogják bejelenteni, hogy nincs több jegy.
De volt! Pénzt át, diákot lebegtet, karszalagot köt, őröknek beint. És már bent is vagyunk, ez valahogy hihetetlen! És még csak 50 percet vártunk, de sebaj! Megérte!

A Singas Project:

Jó volt, de nélkülünk. Sajnos nem értünk oda a koncertjükre, de van egy gyanúm, hogy a rendezők sem, mert a rendezvény hivatalos megnyitója Erik Sumo elött volt. (Most este néztem, hogy Berger Dalma megnyitotta maguknak. Jól tette!) Vagy csak cudarul megfeledkeztek róluk? Nem tudom. De úgy tudom, egy stúdióban készült az ő CD-jük, a Yolife, és a Maggié. De ha tévedek, tessék kijavítani!
Szóval mi csak Singas után értünk oda.

A két koncert között:

Amíg a többiek megvásárolták mindennapi folyékony kenyerüket, addig én úgy döntöttem, hogy átnézek a kissátorba, hátha van ott is valami érdekes. Nem volt. Csak irdatlan nagy tömeg (ennyi ember a nagysátorban sem volt). Állítom, hogy ez csak a pszichológia miatt volt így: ez a sátor közelebb van a bejárathoz. Mindenki elöbb ezt nézte meg. Pedig mondom, semmi nem volt ott, miért nem hittek nekem? Áhh!… De azért a bejáratnál az őr rámförmedt: “Karaszalagod van?” -> Mondom, vagy száz ember volt, a négyzetméterenkénti népsűrűség elérte az öt főt, ez meg a karszalagomat kéri. De sebaj: nekem van, fölényesen felemelem a jobb kezem, kifittyen a sárga papírszalag, őr arca megenyhül, én arcom még mindig fölényes “Kösz szépen!” szól a válasz, én pedig azzal a lendülettel, amivel bementem, ugyanazzal sarkon fordultam/volna, ha lett volna hely/ és kimentem, vissza a nagysátorba, ahol két, fesztivál-ügyekben nálamnál jóval jártasabb barátom ugyanúgy, sörrel a kézben ácsorgott a büfé elött.
Mivel a színpad elött még szinte üres volt a placc, úgy gondoltuk, hogy befoglalunk magunknak egy jó kis helyet az elkövetketkezendő hát, öhm… másfél órára. Mert több már nem nagyon volt, de ám legyen! Másfél óra tömény józene. Meg összeszerelkezés. Mármint a zenekarnak.

Erik Sumo Band feat. Kiss Erzsi:

Már a kipakolásnál ott voltunk ugye, beállítottam magamat, hogy lássak is rendesen, és a zenét is jól halljam, de nem fájjon a dobhártyám se. Ez úgy kb. 10 méterrel az 5 nagy hangfal mellett sikerült is, és feltörekvő endorfinnal hallgattam a My rocky mountain albumról már ismerős szintetizátor-basszus hangszíneket. Jó helyen álltam, a basszus csak úgy vitte a hajam, és csavarta a belső szerveimet, de ez a lényeg ilyenkor, nem?
Mi az a legjobb dolog, ami történhet veled egy ilyen koncerten? Az, ha nagyon jó helyre állsz. Ez velem megtörtént, és úgy gondoltam, hogy innen már semmi nem ronthatja el. És tényleg, hogy is lehetne? Kb. az 5. sorban álltam, mindent láttam Harcsa Verából és Kiss Erzsiből (megfizethetetlen élmény egyébként!). De mégis vannak kreatív egyetemisták: Valaki végig fújt (itt a végig nem azt jelenti, hogy egyszer-egyszer belefújt. Azt jelenti, hogy mintha kompresszorról működtetné) egy sípot. De abba beletörődtem. A végére már úgyse hallottam. Azt sem. Mást sem. De még a kilátásomat is sikerült elrontsák… ööö… valamennyire. Egy nálam kb egy fejjel magasabb lány beállt elém, és végig táncolt. Táncolt, és egyre hátrébb jött, nem egyszer az arcomba táncolta a haját, amit persze ha ismertem volna, nem veszek rossz néven, sőt, mert nem kicsit volt szemrevaló. Már amennyit a felvillanó fényekben látni lehetett. De szerintem ő nem is tudta, hogy mögötte vagyok, és így a kellemetlen koccanást elkerülendő kicsit jobbra húzódtam. De úgy tűnik Ő maga volt Uri Geller, hallotta a gondolataimat, és ő is jobbra ment. De végül is megszoktam, nem zavart a végén.

Megtörtént a hivatalos megnyitó, a koncert pedig fantasztikus jó volt. Mindenkinek tetszett, azoknak meg főleg, akik nem úgy mentek oda, hogy “Nosza mengyünk inni!”, hanem ismerték is a zenekart (jobbkezemet magasra emelve büszkén jelzem: köztük vagyok). Kiss Erzsi szövegei könnyen emészthetőek voltak (haha), egy számban viszont tényleg volt 3 szó, amit persze két kiabálás és “pámpityúzsa” között elmondott, méghozzá a “Give me beer”. Nem tudom egybeesés-e, de a rendezvényt a Pécsi Sörfőzde támogatta (akik egyébként tartoznak Apumék cégének, de fátylat rá! neeeem!). Neki is és Harcsa Verának is nagyon jó hangja van, le a kalappal, a zenekar többi tagjai pedig olyanmód tanusították a zenei körökben oly nagyra becsült “egymásra figyelés”-t, hogy öröm volt hallgatni. Tövisházi Ambrus, Drapos Gergely, Pápai István, Mészáros Ádám, és Farkas Zoltán, külön-külön és együtt is fantasztikusak! Mintha mindenki tudná, hogy a másik mire gondol. Örömzene a köbön. Na és ugye a hölgyek tánca, Harcsa Veronikáé legendás, de Kiss Erzsi is kitett magáért, bizony!
Új számot is játszottak, egy gilisztáról szólót, és valljuk be, nem kicsit volt jó! A zene csak úgy pumpálta a jókedvet, és még én, aki valóban nem vagyok egy táncos típus (szalagavatóról sokan tanusíthatnak!) is szívesen perdültem volna bokafogóba egy fiatal lánykával, ha lett volna a közelben valaki, akit esetleg randira vittem volna oda.

Hazaút:

De jó is a dolga az egyetemistának, pont ezt beszéltük ma Szandrával. Ha ott akarnak maradni az egyetemisták hajnalig, ottmaradnak az egyetemisták, és maximum nem mennek be másnap az egyetemistás óráikra. De hát sajnos mi még csak gimnazisták vagyunk, így kénytelenek voltunk a koncert végével egy lendületben elhagyni a terepet, pedig még Kiscsillagra is maradtam volna. Meg másra is, meg csak úgy is. Szóval onnan ugrás ki, amint átvergődtünk a befelé tolakodó 500 emberen, mert közben annyira megnőtt a népességszám, hogy lépni se lehetett a Zsolnay gyárban. A kiúton még belebotlottunk egy csoport rasztafarah’-ba, akik valami nagyon frankó muzsikát toltak a képünkbe, legszívesebben ottmaradtam volna (utólag kiderült, hogy a raszták egy szál piros tubával és hangosbeszélővel /ennyit láttam belőlük a nagy tömegben / a francia La fanfare en pétard voltak. és jók.).

Na de aztán futás, 10 perc alatt a Zsolnay Manufaktúrától a Parasztelosztóig nem kis teljesítmény, de hajtja az embert, ha ez az utolsó busz haza. És jobb fülére nem hall semmit, csak a belső hang énekli tovább azt, hogy “My rocky mountain” és hogy “Friday I’ll be dead”. De nem maradhattam tovább, másnap suli. Na de sebaj, majd jövőre! Csak szép fokozatosan!

Szóval ez az első PEN-es élményem. Utólag hozzátenném, hogy volt olyan, akit nem engedtek már be a teltház miatt. Szóval örülök, hogy mi bekerültünk, és őszintén sajnálom azt, aki nem! De jó volt, örülök, hogy nem hagytam ki!

Stay tuned!