A piros haj előnyei

Bár erről én nem sokat tudok nyilatkozni, mert mindig is csak a gyári barna színű hajammal mentem el itthonról, de mégis milyen előnye származhat az embernek a piros hajból? Na erre próbálok egy kicsit rávilágítani:

Rohanó világunkban egyre több embernek van haja. Akinek nincs, annak se kell elásni magát, mert az ú.n. “parókabolt” bárkinek nyitva áll. Vannak, akik a fekete hajra esküsznek, vannak, akik a szőkére. Vannak, akik szerint a rövid a menő, vannak, akik a hosszú haj pártolói. Én pl. a mai nap folyamán, a rőtamA fesztiválon, a Babits gimiben, arra jöttem rá, hogy sok mással szemben a hajamat én csak esztétikai célokra használom. De van, akinek az esztétika olyan magasságokba emelkedik, hogy befesti természetes fejdíszét. De mégis mi viheti arra az embert, hogy piros legyen a haja? És most említeném meg Adri barátunkat, aki nem hiszi el, pedig tényleg nem áll rosszul (neki!).

Tehát vajon miért áll jól a piros haj, vagy miért praktikus? És mivel minden posztíráshoz kell egy jó zene, hogy menjen az ipar, ehhez is használnom kellett a muzsika afrodiziákumát, (így, rőtamA után), és a választásom (ma már sokadszorra) Parov Stelarra esett, az ő és a bandája által 2007-ben kiadott Parov Stelar and Band – Live at Roxy c. albumra, valamint felkértem írótársamat, mindenki kedvenc Deusát, hogy működjön közre. Hát kezdjuk:

HA LÁNY VAGY:

1. Ha összeállsz egy szőkével, egy zöld hajúval, (szerintem kb. olyan hihetetlen, mint a piros! :) ) egy dobossal, és a zenekar neve már magától adódó: Szema Four…

2. Feltűnő, éjszaka a fényvisszaverő mellény már csak luxuscikk…

3. Fényképen nem kell a ruhával törődni, mert azt kb senki nem nézi, csoportképen meg a barátnők helyett biztos rólad fogják megkérdezni “Ki az a lány?” “Melyik? A szőke?” “Nem… a… piros…”

4. Pogo után a fejsérülés nem látszik, és az menő!

5. Ha felhúzol egy “Ghostrider”-es pólót (aki nem tudná… :) ), és mindenki azt fogja hinni, hogy önarckép…

6. Az angol kifejezése a vörös hajú nőkre a “redhead”, ez rád feltétel nélkül teljesül.

7. Most nézem, South Parkban is vannak piros hajúak, akkor ez mégsem olyan fura (értsd: hasonlítasz egy SP szereplőre)

8. Ha már felforr az agyvized, nem kell szavakkal jelezned.

9. Legalább nem narancssárga.

10. Nyugodtan mondhatod, hogy direkt volt, mert véletlen nem lehet ilyet csinálni.

11. Ha meghívnak vacsorázni, csak paradicsomlevest rendelj, és ha megkérdezik, hogy miért, csak ennyit válaszolj: “Megy a hajam színéhez”.

12. Nemzeti ünnepeken hivatalosan is lehetsz piros.

13. Szexi. Mindenkit az átlag álomnőre emlékeztet.

14. Kétségkívül feltűnő, ha sztár babérokra törsz, akkor elengedhetetlen. (Ld. piros hajú sztárok… )

15. A piros a bátorság jele. Piros… vér… ilyesmik. Lámpát és negyedet is neveztek el róla, tehát csak a bátrak viselhetik.

16. A piros a forradalmár lelkület jelképe.

17. A piros a rossz fodrász jelképe.

HA FIÚ VAGY:

1. A piros undorító, inkább borotváld!!!

(Nem mondtam semmit! :D )

Tehát a piros haj jó!

One Response to “A piros haj előnyei”

  1. Aranymaszat Says:

    a piros a rossz fodrász jelképe ˇ-ˇ
    nekem is az van…véletlen, de bátran (fogom) viselni..

Válasz